Távol állnak tőlem a krimik, az erőszaktól pedig én tartom távol magam szándékosan, se látni, se olvasni nem szeretem, annyira átérzem a fájdalmat, na, ebben a könyvben volt fizikai és lelki terror is, mégis imádtam.
Cathy kényszeres cselekedetei után szinte természetes volt, hogy elkezdtem magamat figyelni, hogy mennyire lehetnek kényszeres cselekedeteim (vannak), de mivel nem töltök el velük napi legalább egy órát, így nem számít kórosnak (utána olvastam).
A könyv elején azt hittem, hogy megint egy olyan könyvet fogtam ki, aminek nagy volt a reklámja, de a tartalom nem fog meg igazán, és hogy mások véleményével ellentétben nekem nem fog tetszeni. Cathy életvitele viszolygást váltott ki belőlem, a viselkedését egyáltalán nem nevezném átlagos szingli életmódnak, de aztán kibontakozott a történet, megtudtam a miértekre a válaszokat és onnantól kezdtem átérezni a helyzetét. Ahogy egyre nagyobb bajba került, a felszínre került egy sokkal erősebb Cathy, a küzdeni akarás és a bátorság igazi arcát ismerhettem meg, s teljesen lenyűgözött a végére a karaktere.
A történet egyszerűen zseniális, az izgalom végigkísért, aki olvassa, az biztos, hogy a menekülési útvonalat fogja keresni. A két szerelmi kapcsolatra fölösleges kitérni, mert persze azok is tökéletesen vannak bemutatva, ugyanúgy, ahogy Lee beteges jelleme is.
Imádom azokat a könyveket, amikből tanulhatok, amik akkora hatással vannak rám, hogy utána napokig boncolgatom a történetet és a hatásukat.
Ez történt most is, és egy fura gondolat bukott ki belőlem elolvasva a könyvet: ígérem, hogy soha többé nem engedem meg magamnak, hogy féltékeny legyek. Ez annak köszönhető, hogy megértettem, hogy a félelmeinket mi uraljuk, mi tápláljuk és csak mi tudunk szembenézni velük, hogy felszámoljuk azokat.
Szép napot!
B.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: