.. s annyira a hatalmába kerített, hogy napokig a történetben éltem, másra sem tudtam gondolni, csak a szerelmünkre Cesare-val, mivel Aragóniai Sancha szemszögéből került megírásra a könyv. Szerettem volna kiadni magamból azt a rengeteg érzést, vihart, dühöt és indulatot, amit kiváltott belőlem, így elkezdtem blogot írni, köszönettel tartozom hát a Borgia családnak.
Rengeteg könyvet olvastam már, több kedvenc is van, azonban az 1500-as évek már régen elfoglalták a helyüket a szívemben. A Borgiákról sem ez az első, ami a kezembe került, ez azonban letaglózott, földbe döngölt, visszahívott és teljesen az övé lettem.
Számomra olyan zseniálisan vannak bemutatva a szereplők és kapcsolataik, hogy akaratlanul átéreztem a hatalmas lángoló szerelmet a több, mint 500 éve halott Cesare Borgia bíboros iránt, s hiába próbáltam, nem tudtam a könyv végére sem utálatot érezni iránta. Nem titok, hogy végig a szerelmük volt nekem a legfontosabb, a politika, a viszályok, harcok, bosszúállások kevésbé voltak érdekesek, de nem azért, mert rosszul lett volna bemutatva, csupán ez a szerelmi kapcsolat most közelebb állt hozzám.
Az, hogy pénzért bármit és bárkit meg lehetett akkoriban vásárolni, nem váltott ki belőlem olyan felháborodást, hiszen ma ugyanígy élünk, a különbség talán annyi, hogy nem érdekből házasodunk (persze abból is akad jócskán sajnos, akár saját akaratból, akár nem). Ma más eszközök vannak az emberek kezében, de az emberi tulajdonságok, miszerint vannak köztünk jók, rosszak, okosak, buták stb., ugyanúgy megvannak, mint akkoriban voltak. Személy szerint néha szívesen visszamennék oda (bár akkor meg valószínűleg azzal nem lennék kibékülve), talán az időbeli távolság teszi, hogy szebbnek látjuk a dolgokat.
Visszatérve a szerelmükre, az első csalódásuknál világvége hangulatba kerültem, a szívem is belesajdult a fájdalomba, majd később, amikor Cesare valódi jelleme kezdett megmutatkozni, kellett volna, hogy jöjjön a gyűlölet, de hiába vártam, nem jött, s arra gondoltam, ha valaki így szeretne, engem bizony nem érdekelne az sem, ha maga a Gonosz lenne az, ha így tudna szeretni, s tegyen bármit, ha értem teszi, hisz ki vagyok én, hogy elítéljem a cselekedeteiért. Így Sancha volt az, akire haragudtam, hiszen végülis az ő döntése okozta a fájdalmamat.
A könyv befejeztével kettősség volt bennem, egyrészről szerettem volna még olvasni, tovább a Borgiák között maradni, másrészről viszont éreztem, hogy vissza kell térnem a mindennapokba.
Keresgélni kezdtem hát további, a fenti családról szóló könyveket, s remélem, hogy valamelyik úgy fogja gyilkosként bemutatni Cesare-t, hogy visszabillentsen a valóságba.
Szép napot Nektek!
Üdv, Blanche
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: